négyszer hánytam, mióta felébredtem, hogy rohannom kell. rohadt keserű és természetellenesen sárga. szóval epe. kóvályog a fejem, meg akarok halni, de próbálom mindezt csendben tenni, nehogy balhé legyen, hogy minek ittam ennyit. pedig én nem is akartam. nem is ezt akartam. már mindegy, mit akartam. már nem is tudom.
igyekszem összeszedni gondolatban minden slukkot, minden kortyot, minden szót, de egyelőre a hajamból ömlő cigibűznél, és a gyomromból felöklendezett epénél tovább nem jutok. persze, magamban mindent megígérek, csak múljon el, soha többé nem iszom szerdaakciót, vagy nem keverem. vagy egyáltalán nem iszom. de ez nyilván nevetséges.
görnyedezve bemászok a kádba, hálás vagyok a hűvös tusért, a víz és a sampon minden szagot eltűntet. kosztól, bűztől szabadultan felengedem a kádat, elfekszem, lebegek.
összeszorítom a szemhéjamat, próbálok ellazulni, próbálom a gyomromat lecsitítani. csendben kúsznak elő a bonyolultabb gondolatok. minden csavar, várt és nem várt mozdulat, reakció. végigveszem aprólékosan, mit is éreztem. felzaklatott, mert nem erre számítottam. de most megnyugtatom magam. levonom a következtetést, a tanulságot, majd mosolyogva kimászom a kádból. nyolc ujjamat már lefeszegettem a párkányról. abbahagytam az eszeveszett kapaszkodást. sikerült.
sikerült megmentenem magam önmagamtól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése